Az elmegyógyintézetben 2

3.Fejezet

A műtőből kilépve kirázott a hideg, de nem a fűtés hiányától, hanem az ismeretlentől való félelemtől. Erőt vettem magamon és elindultam megkeresni a katonát. 
Egy órával később és pár emelettel lejjebb véres lábnyomokra bukkantam, úgy döntöttem követem őket. A folyosó végéhez közeledvén halálhörgésre lettem figyelmes. Tudtam, hogy nem sima hörgés, mert korábban is volt ilyen szörnyűségben részem. Szaporábbra vettem lépteimet, és mikor bekanyarodtam balra, megpillantottam egy bohócot, akit felakasztottak. Az egyik keze le volt vágva és csak a bőr tartotta. A teste csupa vér volt. A másik kezében egy karton lap amin ez állt: –viszlát világ–.
 Közelebb léptem a holttesthez, és még nem volt teljesen kihűlve. Ez arra engedett következtetni, hogy nemrég ölhették meg. Megvizsgáltam a táblát is, és volt rajta egy hajszál is. A nyom az áldozaté volt. Ami azt jelenthette, hogy a Fő orvos volt a tettes, mert ő az egyetlen ember ebben az intézetben, aki kopasz. Ha más lett volna a tettes, akkor annak a hajszálát találom ott, és nem a bohócét. Öngyilkosságnak akarta beállítani. Az eset kíváncsivá tett és elindultam a fő orvos irodájának irányába. Sok fejfájást okozott, de végül nagy nehézségek árán megérkeztem a célomhoz. 
Tudtam jó helyen járok, mert az ajtóra ez volt kiírva: Boss Office. Láttam, hogy nincs rendesen bezárva. „Valakinek bent kell lennie”. Halkan és csendesen lopakodtam be, ám bent egy lelket sem találtam. A helyszínen renget furcsaság keltette fel a figyelmemet.
 Egyik és mind közül a legszembetűnőbb az óra volt. Pont 12:03-at mutatott, mintha valaki direkt így állította volna be. A lámpák villódzni kezdet, ez nem puszta áram ingadozás lehetett. Megrémültem, de a helyzetet higgadtan kezeltem. Kisétáltam az irodából, hirtelen nagy fehérség árasztotta el a helyiséget. A furcsa jelenség közepette a szemem sarkában észrevettem egy hófehér ruhás szerzetesnek tűnő alakot.
 Felém sétált, mikor odaért hozzám, egy dobozt adott át nekem és ezt mondta: Erre még szükséged van fiam. Amilyen hirtelen felbukkant olyan gyorsan el is tűnt. Vele együtt a nagy fényesség is. Kíváncsivá tett a doboz tartalma. Gondoltam magamba: „Vajon mi lehet benne?”. 
Nem haboztam, és ott helyben kibontottam a csomagot. Egy üveg alkoholt találtam benne. Ekkor csak egy percre lankadt el a figyelmem,valaki leütött. Nagyjából fél órával később ébredtem kikötözve. Meglepődtem mikor magam mellett találtam a szeszt, amit kaptam. Megfordultam és észrevettem a katonát, aki lelőtte a támadómat. A jobb lábából csak úgy ömlött a vér, gúnyosan ezt vágtam a fejéhez: – Nem akarok a te véredbe belefulladni –. Nem értette mi lehet a baj, mert az ő kapszulája sem segített. Nehezen de, a kezeimet ki tudtam szabadítani. megfogtam a mellettem levő üveget, majd annak tartalmát egy anyag darabra öntöttem és elkezdtem bekötözni a sebét, közben ezt mondtam: – Ez csípni fog!–. Amint ezek a szavak elhagyták a számat a bajtársim akkorát üvöltött, hogy még holtak is ki keltek volna a sírjukból. Körülnéztem, és szerencsénkre a feltételezett elrablóink nem hallották meg ezt a nagy lármát. Kiszabadítottam mindkettőnket majd mikor a vérzés kezdett abbamaradni, útnak indultunk.
 A kijárat felé vettük az irányt. Útközben elhaladtunk pár holttest mellett is, de ügyet sem vetettünk rájuk, minél hamarabb el akartuk hagyni ezt a borzalmas helyet. A távolban megpillantottam az Kijárat feliratot. A tábornok elkezdett futni, én meg csak ámultam-bámultam, hogy ezt vajon hogy csinálhatta bekötözött lábbal. Amikor odaértünk csak akkor mondta meg, hogy úgy tűnik a tabletta mégis hatott csak nem a megfelelő időben. Megkérdeztem tőle: – Mégis hova tűnt el, amikor szükségem lett volna rá?–.  

To be continued.

Az elmegyógyintézetben 1

2.Fejezet

Mikor felébredtem egy vakító fényű lámpa világított a szemembe, a fényesség olyan intenzív  volt. Annyira elkábított, hogy azt az érzést keltette bennem, mintha meghaltam volna és a Mennyországban lennék. Ekkor egy ajtó csapódása zavarta meg a vakító éjszaka csendességét. A szívem elkezdett hevesen kalapálni olyan erősen, hogy majd kiesett a helyéről. Hirtelen a szoba egyik sarkában megpillantottam egy árnyékot, a szememmel követtem és ekkor hirtelen egy bohóc ordított az arcomba. A szemébe néztem, és láttam az őrület szikráját benne. Éles fogait csikorgatta, és ezeket a szavakat mondta nekem : – azt hiszed őrült vagyok? Nem vagyok az hisz a hangok is megmondták . Azelőtt is találkoztam ilyen elvetemült emberekkel. Gondolkodtam kicsit és rájöttem, hogy kivel van dolgom. Régen még kiskoromban láttam őt a vándorcirkuszban. Ő volt Henry a bohóc. Vajon hogy süllyedhetett ilyen mélyre.  Azonban amilyen hamar feltűnt , olyan hamar el is tűnt . Szerencsémre túléltem a találkozást. Belegondoltam abba is, hogy talán ő hozott volna be ide engem a bosszú miatt. Azt gondoltam magamban : "úristen hová hozott ez engem." Szétnéztem , egy hatalmas terem teljesen kivilágítva.Az ágy is nagyon kényelmetlen volt .Ráadásul zúgott a fülem. A fejem is nagyon fájt a szédülésről nem is beszélve. Még mindig nem tudtam elképzelni, hogy hol lehetek,de úgy éreztem mintha valami kórházba vagy laborba lettem volna. Megpróbáltam felülni az ágyon és jobban áttekinteni a szobát. Ez nagy fájdalmak árán sikerült is, lenéztem a földre és véres lábnyomokat láttam. Ekkor a lábaimra néztem és döbbenve vettem észre, hogy csupa véresek a vágásoktól. Teljesen lefagytam. Ekkor egy lövésre lettem figyelmes. Szörnyen megijedtem, és  kifutottam a teremből ami nem volt nagyon szerencsés , mert minden lépés nagyon fájt. Útközben megszédültem és a padlóra rogytam, alig bírtam felállni. Folytattam felderítést hogy honnan adhatták le a lövést . Kiértem a folyosóra, ahol a kőpadló nagyon csúszós volt.  Ekkor újra megpillantottam a bohócot. Kacagott és elkezdett felém futni, közbe ezt ordította: elfuthatsz de úgysem menekülsz!!!Fedezéket próbáltam keresni. Minden ajtót megpróbáltam, de mindegyik ajtó be volt zárva. Egy emelettel lejjebb találtam egy szertárt ami nyitva volt. El is bújtam ott . Körülnéztem és észrevettem ,hogy a szertár nem  átlagos. Nem találtam benne semmilyen fertőtlenítőszert és semmilyen hétköznapi eszközt sem. Csak fecskendőket és egyéb felcímkézetlen dobozokat, amikben felcímkézetlen gyógyszerek voltak. Hangokat hallottam, hogy valami vagy valaki errefelé fut. Egy újabb lövés dördült el. Kinyitottam az ajtót és láttam hogy a bohóc elterülve fekszik a földön .Nem tűnt veszélyesnek. Odamentem hozzá, ekkor hirtelen megragadta a lábam. Meg  akart harapni, de mielőtt sikerült volna neki valaki belelőtt, a bohóc meghalt. Felnéztem és a távolból egy alak tűnt fel. Odaszólt nekem : Jól vagy ?

 Válaszoltam neki : Igen .A katonánál volt egy revolver amit meg is mutatott nekem. Megkérdeztem: hát veled meg mi történt . Annyit válaszolt: nem emlékszem semmire. Észrevettem a felszereléséből és az egyenruhájából, hogy egy titkos osztagba szolgálhatott tábornokként. Azt is megfigyeltem hogy erősen húzza a bal lábát. Egy újság lógott ki a zsebéből ,2059 volt rajta a dátum. A beszélgetésünket félbeszakította  egy  hangos ordítás. Nagyon megijedtem és menekülni akartam minél messzebbre , de a tábornok mondta, hogy menjünk oda és nézzünk körül. Féltem tőle és ráadásul fegyver volt nála, ezért követtem őt . A folyosón a lámpák villogtak. Odaértünk a műtő ajtajához és Beléptünk a műtőbe. A lámpa le volt kapcsolva ezért semmit nem lehetett látni, de a helyzet akkor is nagyon ijesztő volt. Megpróbáltam felkapcsolni a lámpát. A próbálkozásom hiábavaló volt, mert  a lámpából hiányzott a villanykörte. Ezért elkezdtem gyertyát keresni, nem találtam. Nála volt egy Fejlámpa amit még a seregben kapott a felettesétől. ennek segítségével könnyebben tájékozódtunk a sötétben.Bent a műtőben a legfeltűnőbb egy tükör és  a mellette lévő asztalon rengeteg furcsa eszköz. Amit még életemben nem láttam, viszont számára ezek az eszközök őskövületnek számítottak, legalábbis az arca erről árulkodott. Az asztalon egy doboz árválkodott, benne pedig rengeteg elhasznált fecskendő, befőttes üveg. Amikben különböző emberi testrészek úszkáltak. Az egyikben egy szemgolyó mellette lévőben meglepő módon egy uborka úszkált .A katona ekkor átvilágította valami szkennerrel és azt mondta : Az uborka ehető. Ezután kinyitotta a befőttesüveget és megette az uborkát. Ehhez nekem nem volt gyomrom, nem szoktam hozzá az ilyen látványhoz. Ki akartam szaladni de ekkor rám parancsolt. Hé te: maradj csak ott és fogd ezt mondta. Ideadott kettő darab  kapszulát, lenyeltem az egyiket és láss csodát, semmi hatása sem volt. "Átvert a mocsok". Ki is szaladtam a mosdóba, már amennyire a lábam engedte. Kifelé menet majdnem elcsúsztam a vizes padlón, mert elfejtettem, hogy fel van mosva. Ami belőlem kijött az nem volt valami szép látvány. Mikor már ki jött belőlem minden akkor odamentem a csaphoz és bevettem a második kapszulát is. Hihetetlennek fog hangzani, de minden sebem összeforrt és az összes tünetem elmúlt. Visszaértem , de a tábornokot mintha csak a föld nyelte volna el. Nem találtam a tábornokot , ezért kimentem a műtőből a folyosóra.

To be continued.

A sötét kezdet (BY:GR)

1.Fejezet

Azon az estén egyedül voltam az irodámban, kint dörgött, villámlott. Kopogtattak, és egy magas, karcsú nő lépett be az ajtón. Bemutatkozott: – Rose White –. A ruhája vérvörösen izzott a szürke egyhangú szobában. Sötétzöld sálját, és a táskáját rátette a juharfából készült íróasztalom bal oldalára.
 Rögtön tudtam, hogy táncosnő. Vérvörös, mélyen dekoltált ruháját egyértelműen nem utcai viseletre tervezték, s lábán éppen olyan  cipőt viselt, amilyet a Pedróban mindig is láttam a táncos lányokon. Haja kissé csapzott volt, minden bizonnyal futva érkezett a klubból, két fellépés között. Kicsit zárkózottan viselkedett, de a bortól, amit adtam neki rögtön megeredt a nyelve.
 Végül azt mondta : Egy ideje követ egy ember , leírta a kinézetét. Magas, a bőre túlzottan fehér, nagy, és éles szemfogai vannak. Amikor követett kimerültnek éreztem magamat. Elővettem egy Szörnylexikont.

 Kiderült, hogy egy ritka hibridről van szó: Az illető félig vámpír, félig pedig energiatolvaj. A faj neve: – Stolen Energy (Lopott Energia)–. 
Aláírattam vele egy szerződést, mely kötelezi az ügy titoktartására. Elvett a juharfa asztalom jobb oldaláról egy fekete galambtollat, majd belemártotta az akác kék tintatartómba, és bal kézzel aláírta a dokumentumot. Sietve, köszönés nélkül távozott, még a sálját is itt felejtette. Nálam hagyott egy borítékot, amin ez állt: – Búcsúzóul  –. Mikor elment, lassan és megfontoltan kibontottam a borítékot, egy késsel, amelyet még Hasfelmetsző Jack-től kobozott el  a nagyapám. Találtam benne, egy piros színű papírra írt levelet, amin ez állt:  – Nem bírom tovább ezt a folyamatos rettegést, végzek magammal. A számlámon talál elég pénzt, használja fel belátása szerint –. találtam benne még egy fehér anyagzsebkendőt is, amin egy monogram állt: – R.W –. 

A zsebembe tettem a hattyúfehér zsebkendőt, majd rögtön munkához is láttam. Fogtam hát a kabátomat,  és egy doboz adrenalin kapszulát, amit az egyik orvosbarátom fejlesztett ki. Elolvastam a mellékhatásokat a címkén, és rögtön kiszúrtam ezt a szöveget: Hallucinációt, és egyensúlyzavart idéz elő és, túlzott agresszivitást okoz, valamint kettős látás is bekövetkezhet. Vállaltam a kockázatokat a pirulákat illetőleg, és magamhoz vettem. Nem tétlenkedtem, és elindultam nyomokat keresni. 
 Kimentem az utcára, mielőtt bezártam volna az ajtót körülnéztem. Olyan érzésem támadt, mintha valami, vagy valaki figyelne.
 A kaput egy általam kifejlesztett titkos zárral csuktam be. Kimentem, és elkezdtem sétálni magányosan, mint egy farkas, akit elhagyott a falkája. Az utca végéhez közeledvén megpillantottam a messzeségbe egy embert, ahogy egy helyben áll, és figyel engem. Megrémültem, de nem estem pánikba. A viselkedéséből kikövetkeztettem, hogy ő több mint egy ember. Ő  egy hibrid: félig vámpír, félig energiatolvaj. Gondoltam magamba: – ő az én emberem –. Amikor a helyszínről távozott, nem tétováztam, követni kezdtem.  

Egy kis idő múlva kiszúrta, hogy követem. Le akart rázni engem, ezért gyorsított a tempóján, és közben elkezdte lemeríteni az energiaszintemet. Egy pillanatra hátranézett, és látta, hogy lassulok. El kezdett futni, hirtelen az egyik sarkon befordult, és eltűnt az orrom elől. A köd addigra leszállt, így már a látásomra sem támaszkodhattam. Eltévedtem, úgy éreztem  magam, mint egy törött szárnyú madár, akit megfosztottak a repülés csodálatos képességétől. Nem adtam fel, és bevettem pár adrenalinbogyót és   folytattam az utamat egyenesen előre, még nem egy kocsmához értem. 
A kocsma csak úgy okádta ki magából az alkohol szagot. A bejáratnál részeg emberek dülöngéltek. Gondoltam én is el tudok vegyülni, hisz kissé kába voltam. A kábultságom felért egy rémálom látványképeivel. Láttam, hogy az egyik nagydarab elítéltnek kinéző figura beleköt egy nálánál kisebb, csepp emberkébe. Vitatkozni kezdtek, ezért jobbnak találtam kikerülni őket. Akarva akaratlanul megszédültem, és véletlenül nekimentem az egyikőjüknek. Ráadásul nem is akárkinek: Алексей Белинский (Alekszej Belinszkijnek) vagyis a hírhedt: kegyetlen medvének. Belém kötött, ránéztem, és ez a gondolat suhant át az agyamon: – már megint egy orosz, utálom az oroszokat –. 
Az arcáról csak úgy sugárzott a gonoszság, mintha csak az lett volna ráírva: – vigyázat maffiózó –. Az arca egyik oldalán egy nagy sebhely, amit még régen én okoztam egyik találkozásunk alkalmával, a másikon pedig egy hatalmas ütésnek a nyoma. Gondoltam bunyóban szerezhette. Hirtelen egy tőrt rántott elő, és feltette a következő kérdést: – Már megint te  –? 
Ekkor a futás helyett a küzdést választottam, mert úgy éreztem van ellene esélyem. A   zsebemből elővettem a fehér zsebkendőt, és eldobtam. gondoltam: – hátha sikerül vele elterelnem a figyelmét –. Láttam, hogy az a medvetermetű orosz, csak azt bámulja, tervem tökéletesen működött. Ekkor nekiugrottam mint egy veszett róka, és bevittem egy jobb horgot. Alaposan megszédült, és azon nyomban elesett. Hirtelen felugrott megrázta a fejét, morogni kezdett, mint egy medve, és ezt mondta: – Látom semmit sem változtál –. 
Meglepődtem, hogy az egyensúlyzavarom ellenére be tudtam vinni egy ilyen ütést. Válaszcsapásként egy balegyenessel próbálkozott, de az utolsó pillanatban szerencsémnek köszönhetően gyorsan, és sikeresen hárítottam támadását. Pár ütéssel később  teljesen a padlóra küldtem. 
Ekkor hihetetlen dolognak voltam szem, s fültanúja. Amikor a padlón feküdt elterülve, mint  egy döglött patkány, akin átment egy úthenger, köddé vált. Megdörzsöltem a szememet, és tényleg nem láttam őt. A fegyvere maradt csak utána, amit gondolkodás nélkül zsebre vágtam. Gondoltam : – Talán még jól jöhet  –.

 Egy farkaskutya vonyítása verte fel az éjszaka csöndjét. Felnéztem az égre, és nem lepett meg a dolog, mert a gomolygó felhők mögül előjött ezüstösen csillogó köntösében a fényes telihold. 
Elindultam hát előre egy göröngyös macskaköves úton, szerencsére nem estem el, pedig a tabletta hatása még nem múlt el. A köd kezdett oszladozni, és ismét megpillantottam Stolen Energy-t a távolban. Szeme félelmetesen villant meg az éj sötétjében. Eszelős pillantásán látni lehetett, hogy egyre jobban feltörő vérszomja kezd elhatalmasodni az elméjén, ösztöneit egyre kevésbé bírja kontroll alatt tartani. Mire közelebb érhettem volna hozzá ő folyamatosan távolodott el tőlem, és közbe csalogatott engem az ismeretlen sötétség homályba. 
Amikor hallótávolságon belülre kerültem, hangosan felkacagott. Észrevettem rajta, hogy  megtébolyodott. Nem volt annyira izmos alak, de mégis, aki rápillantott annak a vére azon nyomban megfagyott az ereiben, mintha csak egy horrorfilmből lépett volna elő, aki nem kegyelmez senkinek, még saját anyjának sem. Besétált egy temetőbe, majd ismét eltűnt az orrom elől.  

 Utánamentem a temetőbe, melynek a neve már rég lekopott a kapuról, kinyitottam az ajtót, és olyan erősen nyikorgott, hogy a halottak is felébredtek volna tőle. 
A köd váratlanul teljesen feloszlott,  ekkor újra megpillantottam őt.  Éppen egy sírkő mellett térdelt, és furcsa igéket kezdett el mormolni, mintha valakit meg akart volna idézni, vagy feltámasztani.  A távolból  számomra ismeretlen szavakat  hallottam. 
Odalopóztam a háta mögé előkaptam a zsebemből a tőrt, de váratlanul kettős látásom lett, és mire lecsaphattam volna pengémmel, megszédültem. Eltűnt a szemem elől, ami nem volt elég. Ráadásul  ki gúnyolt, hogy milyen lassú vagyok, és ezt mondta nekem: – A képességeim ellen nem tehetsz semmit, ráadásul az adrenalin tablettáid még hátráltatnak is téged, mekkora  egy balek vagy –.  Erre a kijelentésére  felment bennem a pumpa, de olyan gyorsan mozgott, hogy hozzá se tudtam érni. Hirtelen semmi előjel nélkül, egy szempillantás alatt kegyetlenül sújtott le rám, reagálni sem tudtam olyan gyorsan történt minden.
 A földhöz vágott, majd neki hajított engem egy fának. Egymás szemébe néztünk, a tekintetében puszta dühön kívül vérszomjat is éreztem. Ekkor Megragadta a nyakamat, ki akarta szívni a véremet. Teljes erőmmel küzdöttem ellene, de tehetetlen voltam. Az ereje emberfeletti volt.  
Vonyításra lettem figyelmes a távolból, de ez a hang egyre csak erősödött. Úgy tűnt, hogy valami idetart, és bármi is az hatalmas a fizikai ereje. Nem olyan volt mint egy kutya vonyítása, éreztem benne a bosszút, és a fájdalmat is egyszerre. Mire pisloghattam volna egyet a vámpír eltűnt, és csak egy szőrös fenevadat láttam ahogy távozik a betonkerítésen át. A figyelmemet a temető sarkában pislákoló fény keltette fel.

Kíváncsivá tett, hát elindultam a fény irányába. Közelebb érvén hozzá egy ház alakja bontakozott ki a szemem előtt. Odasétáltam az ajtóhoz, csengőt nem találtam, ezért kopogtattam, de senki sem nyitott ajtót. Ebből két dologra tudtam következtetni, vagy senki sincs itthon, vagy az illető nagyon mélyen alszik.
 Zajt hallottam az egyik sírnál, mintha valaki gödröt ásott volna. Az ásás hangját egy lövés szakította félbe. Elindultam a hang irányába. 
Amint  közelebb értem megláttam egy nőt a földön feküdni, Felismertem őt. Ő volt az: Rose White, ám a puskát a jobbkezében tartotta, ami arra enged következtetni, hogy gyilkosság történt , öngyilkosságnak beállítva, hisz tudtam, hogy ő balkezes.
 Amint vizsgálgattam szegény elhunyt Rose White-ot, valaki a hátam mögé lopózott és leütött. 

To be continued.