Az elmegyógyintézetben 2

3.Fejezet

A műtőből kilépve kirázott a hideg, de nem a fűtés hiányától, hanem az ismeretlentől való félelemtől. Erőt vettem magamon és elindultam megkeresni a katonát. 
Egy órával később és pár emelettel lejjebb véres lábnyomokra bukkantam, úgy döntöttem követem őket. A folyosó végéhez közeledvén halálhörgésre lettem figyelmes. Tudtam, hogy nem sima hörgés, mert korábban is volt ilyen szörnyűségben részem. Szaporábbra vettem lépteimet, és mikor bekanyarodtam balra, megpillantottam egy bohócot, akit felakasztottak. Az egyik keze le volt vágva és csak a bőr tartotta. A teste csupa vér volt. A másik kezében egy karton lap amin ez állt: –viszlát világ–.
 Közelebb léptem a holttesthez, és még nem volt teljesen kihűlve. Ez arra engedett következtetni, hogy nemrég ölhették meg. Megvizsgáltam a táblát is, és volt rajta egy hajszál is. A nyom az áldozaté volt. Ami azt jelenthette, hogy a Fő orvos volt a tettes, mert ő az egyetlen ember ebben az intézetben, aki kopasz. Ha más lett volna a tettes, akkor annak a hajszálát találom ott, és nem a bohócét. Öngyilkosságnak akarta beállítani. Az eset kíváncsivá tett és elindultam a fő orvos irodájának irányába. Sok fejfájást okozott, de végül nagy nehézségek árán megérkeztem a célomhoz. 
Tudtam jó helyen járok, mert az ajtóra ez volt kiírva: Boss Office. Láttam, hogy nincs rendesen bezárva. „Valakinek bent kell lennie”. Halkan és csendesen lopakodtam be, ám bent egy lelket sem találtam. A helyszínen renget furcsaság keltette fel a figyelmemet.
 Egyik és mind közül a legszembetűnőbb az óra volt. Pont 12:03-at mutatott, mintha valaki direkt így állította volna be. A lámpák villódzni kezdet, ez nem puszta áram ingadozás lehetett. Megrémültem, de a helyzetet higgadtan kezeltem. Kisétáltam az irodából, hirtelen nagy fehérség árasztotta el a helyiséget. A furcsa jelenség közepette a szemem sarkában észrevettem egy hófehér ruhás szerzetesnek tűnő alakot.
 Felém sétált, mikor odaért hozzám, egy dobozt adott át nekem és ezt mondta: Erre még szükséged van fiam. Amilyen hirtelen felbukkant olyan gyorsan el is tűnt. Vele együtt a nagy fényesség is. Kíváncsivá tett a doboz tartalma. Gondoltam magamba: „Vajon mi lehet benne?”. 
Nem haboztam, és ott helyben kibontottam a csomagot. Egy üveg alkoholt találtam benne. Ekkor csak egy percre lankadt el a figyelmem,valaki leütött. Nagyjából fél órával később ébredtem kikötözve. Meglepődtem mikor magam mellett találtam a szeszt, amit kaptam. Megfordultam és észrevettem a katonát, aki lelőtte a támadómat. A jobb lábából csak úgy ömlött a vér, gúnyosan ezt vágtam a fejéhez: – Nem akarok a te véredbe belefulladni –. Nem értette mi lehet a baj, mert az ő kapszulája sem segített. Nehezen de, a kezeimet ki tudtam szabadítani. megfogtam a mellettem levő üveget, majd annak tartalmát egy anyag darabra öntöttem és elkezdtem bekötözni a sebét, közben ezt mondtam: – Ez csípni fog!–. Amint ezek a szavak elhagyták a számat a bajtársim akkorát üvöltött, hogy még holtak is ki keltek volna a sírjukból. Körülnéztem, és szerencsénkre a feltételezett elrablóink nem hallották meg ezt a nagy lármát. Kiszabadítottam mindkettőnket majd mikor a vérzés kezdett abbamaradni, útnak indultunk.
 A kijárat felé vettük az irányt. Útközben elhaladtunk pár holttest mellett is, de ügyet sem vetettünk rájuk, minél hamarabb el akartuk hagyni ezt a borzalmas helyet. A távolban megpillantottam az Kijárat feliratot. A tábornok elkezdett futni, én meg csak ámultam-bámultam, hogy ezt vajon hogy csinálhatta bekötözött lábbal. Amikor odaértünk csak akkor mondta meg, hogy úgy tűnik a tabletta mégis hatott csak nem a megfelelő időben. Megkérdeztem tőle: – Mégis hova tűnt el, amikor szükségem lett volna rá?–.  

To be continued.